Felgyorsult életében csak sodródik az eseményekkel, mint egy húsba zárt, automatizált robot. Néha egy-egy fejbe kólintás felébreszti zombi állapotából, de gyorsan visszazuhan a révületbe. A napok végtelen egymásutánjában csörög a vekker, mérgelődik, már megint fel kell kelni! Kómásan kikel az ágyból, bámul a szekrénybe üveges szemmel, nincs egy rongy, amit fel tudna venni! Ugyanazt az elnyűtt fekete pólót választja, mint egy héttel ezelőtt, ugyanazt a farmert, ami előző nap volt rajta. A színes ruhák hiába kacsingatnak felé. Savanyú szájjal tülekedik a zsúfolt villamoson, bosszankodik, már megint valaki táskája beleállt a hátába! Beesik a munkahelyre, ahonnan ismét elkésett és megint észrevették, elönti a szégyen! A reggeli álmosságát két erős kávé után gyorsan váltja a munkahelyi stressz, a főnök mindig beszól neki valamit, és az, hogy túlóráznia kell, természetes! Éhesen hazaesik, de nem talál semmit a hűtőben, vigaszul eltűntet hát egy tábla csokoládét, amitől bűntudata lesz. Eltelt egy újabb napja a semmivel, és hulla fáradt! Bekapcsolja a tévét, néz ki a fejéből, és azon morgolódik, hogyan adhatnak le benne annyi szemetet, majd ezek után minden adást végig néz, minden reklámblokkal együtt. Későn fekszik az ágyba és magát okolja, hogy a tévézés helyett, miért nem aludt inkább. Utálja magát. Holnap kezdődik újra minden!