A tavaszi virágok ébredése puha sóhajjal tört be az élet körforgásába. Az ablakok mögött, ahol a hideg téli hónapok árnyai még mindig rezgették a légkört, egy kis madárka harsogó dalba kezdett, üdvözölve a napfény újraéledését. A kertekben az első hóvirágok félénken bújtak elő, szikrázó fehérségükkel felvidítva a még fakó tereket. A tökéletesen formált szirmok apró angyalszárnyakként rebegtek a szélben. Kisvártatva a jácintok is elkezdtek felsejleni, merész színükkel és bódító illatukkal betöltve a levegőt. Minden pillanat egy újabb csodát tartogat, a nárciszok aranyszínű trombitái boldogan integetnek a szélben, a tulipánok feltörő rügyei ígéretet hordoznak a közelgő virágzásra. A cseresznyefák rózsaszín sziromhabfelhőbe öltöztek.  A virágok között az ember a természetes megújulás részévé válik, a tavasz varázsa lelke legmélyebb zugáig hatol. A természet lüktetésével a szívekben megfakult téli szomorúság helyett új remények és tervek kezdenek kibontakozni. A tavasz mindig is arra ösztönzött, hogy új utakat járjunk, új kapukat nyissunk meg, és higgyünk az újjászületés erejében. Ahogy a tavasz tenyerén táncoló virágok a hajnali napsugárra kinyitják szirmaikat, úgy a lélek is képes a megújulásra.