Megrepedt házfalamon keresztül beáramlott a hűvös levegő. Dideregtem; mégis, valami belső késztetést éreztem az iránt, hogy kidugjam a fejem a résen. 

Kisütött a nap, beragyogta a vidéket. Lenn a kanyaró Duna kígyóhátán a csillámok tündértáncot jártak. Kellemes meleg bizsergette testem. Ahogy szívtam magamba a friss levegőt egyre inkább erősebb és nagyobb lettem, majd kemény zubbonyom egyszerre csak leomlott. Szabadnak és tettre késznek éreztem magam.

Körbenéztem. Rajtam kívül még több ezer társam sorakozott egymás mellett - felett - alatt. Egyenruhában voltunk, üde tavaszzöld színben pompázott mindegyikünk. Micsoda energia! Mint egy hatalmas tüdő szívtuk magunkba a levegőt, együtt örültünk a melengető sugaraknak, az éltető esőnek, az alattunk dobogó föld ütemes lüktetésének. Gazdánk kifejezetten szerette ezt a helyet, ide született és még csak meg sem fordult a fejében, hogy elmozduljon egy tapodtad is. Testünkben együtt éreztük a Föld szívének szeretetét.

Szinte minden nap meglátogatott bennünket a Nyugati Szél. Legtöbbször Esztergomból sietett Szentendrére, de néha a pajkos ormok közé keveredvén gondolt egyet, és egy kisebb erdőkerülővel lenézett a Dunakanyarhoz. Ilyenkor kérve - kérlelt, hol lágyan, hol keményen: „Gyertek egy táncra, megpörgetlek, megforgatlak benneteket, tovarepítelek csodaszép mesebeli tájakra. Láttátok már a Rám-szakadékot, Dömöst, Nagymarost, Visegrádot; vagy a régmúlt korok emlékét vigyázó, titkos meséket suttogó sziklákat? Vagy hallottátok-e már a Duna fodrait énekelni és a hajók hullámait tovaremegni?

Nagyon csábított a gondolat, hogy megismerjek olyan vidékeket, amelyek ez idáig csak álmaimban léteztek! Új, izgalmas kalandokban lehetne részem, a szabadság érzése átjárhatná a testem. Napról napra nőtt bennem a vágyakozás, hogy útra keljek, de fájt a szívem elhagyni társaim, hát még a Gazdám! Nélküle nem is tudom mivé lennék?! A Nyugati Szél pedig csak fújta - fújta a nótáját, lágyan, csábítón, kérlelőn, néha akaratosan, hol erősen. Csilingelő, fütyülő hangjának szinte rabja lettem. Egészen belezöldültem tipródásomba.

Egy reggel nem bírtam már tovább, vágyam legyőzte társaim iránt érzett szeretetemet. Felöltöttem csodaszép vörös szegélyű, sárga ruhámat és vártam, hogy Ő újra eljöjjön értem. Behunytam szemem és elképzeltem, amint keringőzöm új köntösömben vele. Beleborzongtam még a gondolatába is! Gazdám már tudta mire készülök, tudta, hogy nem tarthat vissza, el kell engedjen. Amikor a Nyugati Szél megérkezett, csak annyit kérdett: „Készen állsz?” Én pedig szó nélkül, teljesen átadtam magam neki, és megkezdődött a várva - várt utazás álmaim birodalmába.

Pörögtem, forogtam, hihetetlenül könnyűnek éreztem magam, gondtalannak, boldognak és szabadabbnak, mint addig bármikor is életemben vagy álmaimban. Gazdámból egy csendes sóhaj sajdult, a többiek kiabáltak utánam, de hangjuk egyre halkult, én pedig tovalibbentem keletnek Vele. Testünk szinte összeforrt, éreztem minden rezdülését.

Egy örvénnyel felröppentett a magasba, s én tágra nyílt szemmel rácsodálkozhattam a Világra. Alattam a Rám-szakadék, a pilisi völgyek, majd a tekintélyt parancsoló hatalmas folyó. Ő pedig csak susogott a fülembe: a Fellegvár rendületlenül pásztázza a vidéket, vigyázó szemeivel óvva a nagymarosi embereket…

Láttam, mellettük, hasonszőrű társaim milliárdjai lakják a vidéket. Eddig róluk is csak hallomásból hallottam. Legmerészebb álmomban sem képzeltem volna, hogy a valóság ezerszínű végtelenjében találom majd magam. „Oh, mennyi mindent nem láttam még!” Dobogókő egész életem során az Én Világomat jelentette számomra – Gazdám párezres közösségének meghitt egysége - csupán parányi része a Mindenségnek.

Mire felocsúdtam, a Szél megforgatott még egyszer, utoljára, eljárta velem záró táncát, majd gyengéden letett a Duna vizére a dömösi kikötőnél. Aztán sebesen tovasietett, utol kellett érnie a szentendrei hajót, hogy belekaphasson a férfiak kalapjába, mókásan összeborzolhassa a hölgyek frizuráját és megsimogathassa a gyerekek kipirult orcáját.

Mindeközben a selymes folyó megragadta könnyű testem, sodródtam árjával, utoljára hallottam még a fodrozódó víz csengő hangját, majd átnedvesedve alámerültem, boldogan.

SZEM

Az Ígéretek 6. kiadvány-sorozatban a "A levél" című novellámat egy rövid bemutatkozás kíséretében a 39-41. oldalakon találjátok.

https://www.lira.hu/hu/antikvar/szepirodalom/antologia/igeretek-6-antikvar_2939038?recLink=1