két világ közt, de már úton, a kapuban, kíváncsiankapcsil, zizzen levél, pajkos a szél, lehull, pihen az avaronléptek hangja, ujjak érintése, társak összecsörrenéseládában sorakozó, várva a nap melegére, arany belek születésérekalapács, óh, jajj! lesújt, recseg a fal, sötétből a fényreenni vagy nem…
Kifele bámulok a villamos ablakán. Kattogott az agyam. Vajon hol rontottam el? „Nem, azt hiszem, mégsem lehet elrontani semmit sem az életben. Csak nem úgy csinálni, mint ahogyan azt mások elvárják. Vagy ahogyan azt én várom el saját magamtól.” A zajló Duna közben viszi a fagyos tömböket, mint ahogy…